fbpx

Akár egy évre is törölheti az NMHH a jogsértő weboldalakat

A pandémia okozta szintlépés a digitális szektorban az érintett hatóságok együttműködésének szintlépését is magával vonta. A jogsértő weboldalak elleni hatósági összefogás új szereplője a médiahatóság, aki a képernyők mellett immár a jogsértő webáruházakat is „elsötétítheti”.  

Online kereskedelem hatósági vizsgálat

ERŐSÖDŐ HATÓSÁGI JELENLÉT AZ ONLINE TÉRBEN

A vásárlások egyre nagyobb hányadának online térben megjelenésével a fogyasztóvédelmi hatóságok is megerősítették az online jelenlétüket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma pedig 2020 novemberétől kiemelten vizsgálja a webáruházakat. Az ellenőrzés célja, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek.

JOGSÉRTŐ WEBÁRUHÁZAK ADATBÁZISA

Az online vásárlásokat megelőző tudatos vásárlói döntést segíti az ITM által üzemeltetett jogsértő webáruházak adatbázisa. Az adatbázis 2020 novembere óta már több mint 500 jogsértő webáruház adatait tartalmazza. A honlapon az e-kereskedelmi cégek ellen hozott jogerős határozatok mellett tájékoztatás található arról is, ha a vállalkozás időközben mér teljesítette a határozatban foglaltakat. Az itt található webáruházak háromnegyedéről elmondható, hogy azóta fogyasztóvédelmi szempontból már megfelelően működik. Az adatbázis három jogsértő kategóriát különböztet meg:

  • az elérhetőséggel kapcsolatos hiányosságokban szenvedő,
  • a szállítással, elállással, jótállással kapcsolatban problémás, valamint
  • a „csodát ígérő termékkel” kapcsolatos megtévesztő webshopokat.

MILYEN WEBOLDALAKAT SÖTÉTÍTHET EL AZ NMHH?

A jogsértő weboldalak ellen a hatóságok közötti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, melyből immár a médiahatóság is kiveszi a részét. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködési megállapodást kötött a hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínáló weboldalak működésének megakadályozása érdekében. A hatóságok célja, hogy – a vásárlók védelme érdekében – a gyakorlatban is mielőbb megkezdődhessen az élelmiszerlánc-biztonsági szempontból jogsértő weboldalak „elsötétítése”, amely az alábbi weboldalakat érintheti:

  • a nem engedélyezett állatgyógyászati termékeket kínáló weboldalakat,
  • egyéb engedéllyel nem rendelkező engedélyköteles termékek, szolgáltatásokat kínáló weboldalakat,
  • a vényköteles készítmények vény nélkül forgalmazását elősegítő weboldalakat,
  • az emberi egészséget veszélyeztető termékeket árusító weboldalakat, illetve
  • a termék lényeges tulajdonságára vonatkozóan félrevezető tájékoztatással kísért élelmiszereket – köztük étrend-kiegészítőket – árusító weboldalakat.

Az együttműködési megállapodás aláírását követően az NMHH a technológiai feltételeket 2021 júniusára tervezi kialakítani. A kérdés már csak az, hogy tud -e az NMHH technológiája megoldást adni arra, ha valaki egy másik domainre szinkronizálva, vagy eleve szatellit webshopokat is létrehozva egy másik webshopban folytatja a jogsértő tevékenységet.

Weboldal auditunkból megtudhatod, hogy Ön átmenne -e vállalkozásod a hatóság tesztjén. Jelentkezz be konzultációra még ma!

Related Posts