
A Magyar Ügyvédi Kamara Etikai Szabályzata szerint az ügyvédek nem nevezhetik meg weboldalukon ügyfeleiket.
Referenciaként – más honlapokkal ellentétben – sem a megbízók, illetve logói, sem ügyfél ajánlások nem jelenhetnek meg a Szalai Legal honlapján.
Az alábbiakban az etikai elvárásoknak megfelelően kizárólag ügyfeleim, és az általam ellátott ügyek típusának felsorolását olvashatod.
A Nők a Jogban Egyesület 2023. november 20-ai kerekasztal beszélgetésén az influenszerkultúra hatásait elemeztük elsősorban jogi aspektusokból a szakmai kiváló képviselőivel – hatósági, PR szakmai, szakmai érdekképviseleti és influenszer oldalról. Büszke vagyok rá, hogy az eseményen moderátorként közreműködhettem.
A jogellenes tevékenységek, illetve a joggal való visszaélések felszínre kerüléséhez a vállalatoknak is erős érdeke fűződik, hiszen a bejelentések gyakran a vállalat munkaszervezetében történő diszfunkciókra vagy épp a pénz „elszivárgására” mutatnak rá.
A bejelentések ösztönzéséhez a “whistleblowerek” számára azonban megfelelő garanciákat kell nyújtani arról, hogy nem éri őket hátrány a bejelentésük miatt. 2023. július 24-től ez számos vállalatnak nem csak érdeke, de kötelezettsége is lesz: ekkor lép hatályba a Whistleblowing Irányelvet a magyar jogba átültető Panasztörvény.
Eszerint a foglalkoztatóknak létszámtól és a tevékenységtől függően belső visszaélés bejelentési rendszert kell kialakítani. A visszaszámlálás tehát megkezdődött, így ideje ellenőrizni, hogy kinek mikortól milyen teendője van ezzel kapcsolatban.
A vállalatok jogi ügyei sajnos a legritkább esetben oldódnak meg maguktól, a
megoldáshoz pedig elengedhetetlen a jogi és az üzleti oldal hatékony
együttműködése.
De hogyan illeszthető össze az egyszerű, gyors és konkrét
megoldásokat igénylő üzleti oldal és a mindenre kiterjedő, alapos válaszokra és
teljes jogi megfelelésre törekvő ügyvédi szolgáltatás a mindennapokban?
A linkre kattintva elolvashatod az erről szóló cikkem.
A Whitereport a „Van valami a levegőben!” c. videósorozatában a reklám- és médiapiac vezető szereplőit kérdezi röviden a szakma jelenéről, a legfontosabb történésekről és hogy mit tanácsolnak a szakmabelieknek.
A jogi felkészülés és szabályozás tekintetében engem kérdezett arról, mi várható 2023-ban a reklám- és médiapiacon.
A reklámszakma első számú szakmai magazinja szervezésében 2022. november 22-én megrendezett Jog & Kommunikáció workshopon neves hazai és nemzetközi ügyvédi irodák előadói mellet az influenszer marketing jogi aspektusairól tartottam előadást.
Az előadásomból cikk is megjelent a Kreatív Magazinban, amelyet ITT olvashatsz el.

Mi lesz a digitális marketinggel a külső szolgáltatók sütijei nélkül? Mik az alternatívák reklámjogi, fogyasztóvédelmi és adatvédelmi aspektusai? Milyen jogi feladatokat jelent majd a 3rd party sütik kivezetése, és mikor érdemes elkezdeni felkészülni?
Az előadásban mindegyik kérdésre választ kapsz, kattints a fotóra!